Tisztelt Gyászoló,

Alapvető, egészséges életérzésünkkel és vágyainkkal áll szemben elveszíteni azt, akit igazán szeretünk. Ezt elfogadni nagyon nehéz, ami hosszú időbe és sok szenvedésbe kerül.
A veszteség közeledése gyakran láthatatlan, és váratlanul ér. Más esetekben viszont már jó ideje mutatkoznak a jelei, bekövetkezése kiszámítható. Mégis mindent megteszünk azért, hogy ne vegyünk tudomást róla, hogy halogassuk elfogadást. Szövetkezünk a környezettel, hogy úgymond „megkíméljük” őt az elkerülhetetlen pillanat felismerésétől. Tragikus játszmák ezek, amelyekben minden szereplő gyakorlatlan. Ügyetlenségünkkel csak később szembesülünk, és hosszú időn át fogalmazunk meg önvádat, hogy talán mégis jobb lett volna róla beszélni. Általános, mindenkire érvényes tanácsokat nem lehet megfogalmazni ebben a kérdéskörben. Mégis fölvethetők gondolatok, amelyek megfontolása segíthet néhány embernek abban, amit tökéletesen amúgy sem lehet végigvinni.

Ehhez kívánunk hozzájárulni honlapunk oldalain!

Sok évtizedet töltöttünk el a súlyos emberi veszteségek átélése közelében. Ennek tapasztalatai érlelték ki bennünk a mély emberi együttérzéssel párosuló előretekintést, az életben maradottak segítését, támogatását.

Hogy ne legyen már késő, hívja most ügyintézőinket, akik teljes körű felvilágosítást adnak a kegyeleti szolgáltatások-ról és a szükséges teendőkről.

Hívjanak és győződjenek meg személyesen állandó ügyfélszolgálatunk hasznosságáról!